|
|
|
|
KOS március 21. - április 20. |
|
|
|
|
|
 A másokkal való viselkedésében van valami jóindulatú hatalmaskodás. A közvetlen környezetében nyíltan ki tudja fejezni azt az igényét, hogy a középpontban legyen, és ehhez kiváló vezetői képességei vannak. Környezetében most a hatalomra törekszik, hogy így központi szerephez juthasson. Játékosságát – a lehető legszélesebb értelemben véve – felhasználhatja a külvilággal való kapcsolatában, akár a szórakoztatás kedvéért, akár pedig azért, hogy fontos, elismert státuszba kerüljön. Lehet önben naivitás, gyerekesség, és versengésre való hajlam, ez utóbbit jól hasznosíthatja a különböző sportokban. A hobbi és a szabadidős tevékenységek azt szolgálják, hogy minél intenzívebb kapcsolatba lépjen a külvilággal, hiszen szívesen megosztja érdeklődési körét másokkal. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
BIKA április 21. - május 21. |
|
|
|
|
|
 A szabadidős tevékenységek, a sport, a játék, az élvezetek és a kreativitás által formát adhat a biztonság és a jövedelem iránti vágyának. Mivel az érzék szerveivel való észlelés nagyon fontos az Ön számára, ezért könnyen lehet, hogy olyan hobbit választ, aminek köze van a látható, kézzelfogható dolgokhoz, pl. tárgyak gyűjtése, makett készítse, stb. Előfordulhat, hogy birtokolni akarja a gyermekeit, és megpróbálja rájuk erőltetni saját érzékrendjét. A hazárdjátéknak, a szerencsejátéknak és a spekulációnak köze lehet a bevételekhez, de lehet, hogy nem nyer semmi említésre méltót. Akkor kockáztat, ha van esélye a nyerésre, vagy ha egyéb tekintetben, biztonságban érzi magát, lehet, hogy jelentősebb kockázatot is bevállal. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
IKREK május 22. - június 22. |
|
|
|
|
|
 Szeretnék, ha tekintélyt ébresztenének a szavai, és ha a rövid kapcsolatokban is jelentőségteljes szerepe lenne, és ezt gyakran játszi könnyedséggel el is tudja érni. Most az élet kellemes, romantikus oldalára koncentrál, ezt rendszerint a szavaiban és a gesztusaiban is kifejezésre tudja juttatni. Ön most olyan ember, aki oly elbűvölően képes másokkal kommunikálni, hogy a beszélgetőtársa észre sem veszi, hogy tökéletesen manipulálják. Gondolkodásában és beszédében igényli a játékosságot, ezért általában könnyebben megérti a gyermekek tréfáit, ezért ez a bolygóállás előnyös lehet a tanároknak, óvodai dolgozóknak. A tananyagot valószínűleg szórakozató, természetes módon tudja előadni. Kedvenc tevékenységei – közvetlen, vagy közvetett módon – hatással lesznek a gondolkodásmódjára, sőt át is alakíthatják azt. Pl. edzés közben felfedezhet bizonyos összefüggéseket a teste és lelke között, ami teljesen más megvilágításba helyez egyéb dolgokat is. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
RÁK június 23. - július 23. |
|
|
|
|
|
 Az otthona és a hobbija most összekapcsolódik, de sokkal inkább olyan módon, hogy a hobbija ad formát a családi életének, és átvitt értelemben érzelmi bázisul szolgál az Ön számára. Ugyanez igaz a szórakozásra, a sportra, a gyerekekre, a kreativitásra, az ambíciókra. Ezek elsősorban szintén az érzelmi jólétét szolgálják, és megmutatják, hogy hogyan szervezze meg az otthoni életét. Lehet, hogy a hobbijai közvetlenül vagy közvetetten az otthona és a környezte tökéletesítésére, használja. Ennél a bolygóállásnál erősen kötődik az otthonához, és egyéniségét elsősorban a családi környezetében bontakoztatja ki. Előfordulhat, hogy az otthonát átalakítja, a tevékenységei fő területévé. Vágyik az érzelmi biztonság megtapasztalására, és alapvetően fontos az Ön számára, hogy az otthonával kapcsolatban rendszeresen tevékenykedhessen valamit, pl. iratokat rendezgessen, vagy a hobbijával foglalkozzon, és eközben legyen egyfajta tekintélye is odahaza. Ezek a dolgok, mint hozzájárulnak ahhoz, hogy biztonságban érezhesse magát. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
OROSZLÁN július 24. - augusztus 23. |
|
|
|
|
|
 Vágyik a hatalom gyakorlására, és szívesen vállal vezető szerepet, és mindenféle olyan eseményeket szervez, amelyek által fontosnak érezheti magát. Elképzelhető, hogy fontos szerepre törekszik egy vállalkozásban, ez lehet önkéntes ügyvezetői poszt, egy jótékonysági szervezetnél, vagy sportklubnál. Fontos, hogy központi szerepe legyen, mert nagy szüksége van a megerősítésre. Ehhez a megerősítéshez, természetesen más módon is hozzájuthat. Ha elegendő időt és energiát fektet az örömteli dolgokba, és általa elismeréshez jut, Akkor sok esetben nem ragaszkodik ahhoz, hogy máshol központi szerepe legyen. Nehéz most megmondani mi legyen a kedvenc időtöltése, vagy hobbyja, mert számtalan dolgot választhat. A lényeg az, hogy örömmel töltse el, és hogy elegendő elismerést, és tiszteletet vívjon ki általa, mert ha ez nincs meg, akkor sürgető késztetést érez arra, hogy máshonnan jusson hozzá. Ilyen esetben fanatikusan és erőszakosan viselkedhet, sőt akár még zsarnokian is. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZŰZ augusztus 24. - szeptember 23. |
|
|
|
|
|
 Az a vágya, hogy olyan dolgot végezzen, ami örömet okoz az Ön számára, hogy a hobbijával vagy kreatív tevékenységekkel foglalkozzon, hogy központi szerepe legyen, és hogy magabiztos legyen, itt a munka és a munka körülmények területére összpontosul, és megjelenik az elemző, kritikusi gondolkodásmódjában. A hobbi gyakran a foglalkozásává válhat, összekeveredhet. Próbáljon olyan munkát találni, ami illik Önhöz, és örömmel végzi. Bizonyos mértékű önállóságra törekedjék a munkájában. Valószínűleg úgy fogja fel a foglalkozását, mint egy hobbit, és az ambícióját a munka és a szolgálat terén juttatja kifejezésre. Kapcsolatban lehet a munkája a sporttal, a játékkal, a gyerekekkel, a szórakozással. Ez a bolygókapcsolat egyfajta feszültséggel is járhat, mert az 5. ház önző jellege itt egy kicsit visszafogottá válik. Ezért annak ellenére, hogy a munka terén vannak ambíciói, égis rutinfeladatokat lesz kénytelen ellátni, és keményen dolgozik, távol a vágyott reflektorfényektől. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MÉRLEG szeptember 24. - október 23. |
|
|
|
|
|
 Az igénye, hogy olyan dolgokat végezzen, ami örömmel tölti el, hogy a hobbijának és egyéb kreatív tevékenységével foglalkozhasson, és hogy központi szerepet tölthessen be, szoros összefüggésben áll a partnerével vagy társával. Sokkal nagyobb szüksége van a társára, mint amennyire ezt beismeri. Lehet, hogy lendületesnek és ambiciózusnak mutatkozik, de csak azért, hogy ők is biztassák Önt. Bármilyen függetlennek is látszik, nem tud meglenni a társa nélkül, mivel főként belőle meríti az önbizalmát. Olykor előfordulhat, hogy hatalmaskodóan viselkedik a kapcsolataiban, de ez valószínűleg csak a belső bizonytalanságérzetének a következménye. Ha már van némi önbizalma, azonnal melegséggel, és kedvességgel fordul a partnere felé. Mivel szeret együtt tevékenykedni a társával, ezért könnyen alakul ki a partneréhez hasonló ízlése, és érdeklődési köre. Az ő hobbyja gyakran az ön hobbijává is válik. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SKORPIÓ október 24. - november 22. |
|
|
|
|
|
 Alapvetően fontos az Ön számára, hogy valamiben kreatív legyen. Érzelmeit, hozzáállását mindig fair módon fejezi ki. Kreativitását a találmányok terén, irodalmi, vagy zenei téren is hasznosíthatja. Most igen közel kerülhet kedveséhez, vagy gyermekeihez, és mindent el kellene követnie, hogy szoros kapcsolatban maradjanak. Ha nem jól használja a bolygóállásokat, akkor lehet, hogy túlságosan elkényezteti a kedvesét, vagy a gyermekeit, de ha sikerül ezt pozitívan beépíteni az életébe, akkor ez a kapcsolat meghozza a maga gyümölcsét. Ön most sikeresen keresheti pénzét kreatív tevékenységekkel. Érték ítéleteiben nagy szerep jut annak, hogy hogyan fejezi ki érzelmeit a szerelem, a gyengédség, és a kaland vonatkozásában. Más oldalról bevételeket szerezhet még ingatlan-beruházásból, tőzsde munkából, és jól kombinál a szerencsejátékokban is. A gyermekekkel való foglalkozás, vagy a gyermekárukkal való kereskedés szintén komoly pénzforrások lehetnek. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
NYILAS november 23. - december 21. |
|
|
|
|
|
 A gyermekekkel való kapcsolata, vagy a játékossága megélése egy másik irányba indíthatják el a gondolatait, és a tényekhez, információkhoz való új hozzáállást szolgálhatják. Az is lehet, hogy csak egyszerűen jobban kötődik az otthonához, és igyekszik kellemes környezetet kialakítani maga körül. A környezete természetesen önteltséggel vádolhatja, holott Önnek csak elegendő térre és elismerésre van szüksége ahhoz, hogy kifejleszthesse önbizalmát. A gyermekvállalás, a következő generáció megteremtése szintén ennek a bolygóhelyzetnek a megnyilvánulási formája. A gyermekekkel való törődés, akár a sajátja, akár másé – ennél a bolygóállásnál nagyon közel állhat Önhöz. Ha esetleg a gyerekek kevésbé jelentősé szerepet játszanak az életében, akkor Önt jellemzi egyfajta gyermeki bizakodás. Gyermekes naivitással hiszi, hogy minden a lehető legjobban fog alakulni, ami felesleges kockázatvállalásokig vezethet. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
BAK december 22. - január 20. |
|
|
|
|
|
 A munka és a játék egyaránt kihívásokat jelentenek, és a hazárdjáték is megjelenhet. Ez ellen akkor lázad fel, amikor a munkája már semmiképpen sem felel meg az Ön elvárásainak. Az a bolygókapcsolat megnyilvánulhat a kényelem szeretetében is, amikor boldogan hagyja, hogy mások körülugrálják Önt. Felesleges mondani, hogy ez a hozzáállás gondot okozhat a feladatai elvégzésében, bár még ennek ellenére is a mások szolgálata marad az Ön célja. Nem mindig van azonban lehetősége központi szerepet betölteni egy kapcsolatban, hiszen olyan nagy szüksége van a partnerére, hogy tudatosan, vagy tudattalanul függ is tőle. Ezzel a bolygóállással szívesen megmutatja a világnak, hogy milyen kedves a társához, és lehet, hogy arra vágyik, hogy társa jóképű, csinos vagy különösen művelt legyen. Előfordulhat, hogy a hobbija a szociológiával vagy a párkapcsolatokkal függ össze, de rajonghat a divatért, a szép ruhákért, minden olyasmiért, ami a harmóniára való vágyát kielégíti, és szebbé, élvezetesebbé teheti az életét. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
VÍZÖNTŐ január 21. - február 19. |
|
|
|
|
|
 Erős vágy él Önben arra, hogy hátradőljön és hagyja, hogy mások dolgozzanak Ön helyett. Ami csak a szolgálattal és a munkával kapcsolatos, valójában azt a célt szolgálja, hogy saját magáért tegyen valamit, és hogy élvezze az életet. Ezzel a bolygóhelyzettel mindenki másnál jobban szüksége van arra, hogy a munkája egyben a hobbija is legyen, különben képtelen lesz dolgozni. Lehet, hogy nagyon sok energiát veszít azzal, hogy le kell győznie belső ellenállását, mielőtt bele tudna fognia munkába, amit egyébként nem szeret végezni. Ha viszont szereti a feladatát, könnyedén meg tud birkózni a feladattal. Ezzel a bolygókapcsolattal egyfajta függetlenségre, önálló munkavégzésre törekszik, és csak természetes, hogy jobban szeret vezető lenni, vagy önálló vállalkozásba fogni. Annak érdekében, már kifejezetten képes lesz keményen dolgozni, hogy kivívja a társadalom elismerését. Bármit is tegyen, a döntő kérdés, hogy szereti-e vagy nem az adott tevékenységet. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
HALAK február 20. - március 20. |
|
|
|
|
|
 Az intenzitás megtapasztalása, a dolgok lényegének felkutatására irányuló vágya, az a késztetése, hogy szembenézzen a komplexusaival, a neurotikus hajlamaival, és a hatalomért folytatott küzdelme itt ahhoz a vágyához szolgál eszközként, hogy hasonló gondolkodású emberekkel, barátokkal legyen kapcsolatban. Szoros kapcsolatra vágyik a barátaival, a rokonlelkekkel, és olyan társakra vágyik, akik jellemben is illenek Önhöz. Olyan barátokra vágyik, akikben, teljes mértékben megbízhat, és akiknek bármit elmondhat, mert nem kell attól félnie, hogy félreértik, vagy bántani akarják. Ehhez azonban a szükséges, hogy képes legyen szembenézni önmagával, mivel ha a saját gyengeségeire nincs tekintettel, akkor mások hibáira sem lesz. Hajlamos lesz a szélsőségekre, egyrészt a barátaival és a társaival hatalmi játszmákba és a pozíció iránti küzdelembe bocsátkozik, másrészt viszont örökre szóló, mély barátságokat köt. | |